Madrid után Portugália felé vettük az irányt és átrepültünk Portoba, az ország második legnagyobb városába. Először kissé meglepett minket a közlekedés, Spanyolországban hozzá voltunk szokva, hogy nem tudunk bejutni a metróhálózatba jegy nélkül, mert úgy van kiépítve a rendszer, hogy ne lehessen, itt pedig csak egy jegyérvényesítő pózna volt kitéve az állomásra, de nem ellenőrizte senki, hogy valóban érvényesítjük-e a jegyet. Bevallom, először kissé szabálytalanul utaztunk, mert a portugál közlekedés menetére csak út közben jöttünk rá, így reméltük, hogy nem találkozunk ellenőrrel.
Ami először lenyűgözött Portugáliában, az a szállásunk alatti pékség volt. Spanyolországban nem igazán elterjedtek a péksütemények, sütemények és pékségek, így mikor megláttuk a kirakatban sorakozó finomságokat, muszáj volt bemenni és kipróbálni 1-2-t. Elmondható az összes portugál pékségről (amit láttunk), hogy nagy a választék, mind sós, mind édes termékek terén. A legtipikusabb sütemény mégis a Nata, ami egy csapott muffira hasonlít, a pudingszerű vaníliás krémet leveles tészta veszi körbe. Nagyon finom volt ez is és az összes többi édesség is, amit kóstoltunk. Ha már a gasztronómiáról van szó, egy másik protugál fogás is elcsavarta a fejünket, a Francesinha. Egy szendvicset kell elképzelni, de a két kenyérszelet között csak hús van, viszont abból mindenféle. Grillkolbász, sonka, bacon és sertésszelet, minden, amit el lehet képzelni, ez persze éttermenként eltérő. A szendvics be van borítva sajttal, tetejére néha egy tojást ütnek, majd az egészet egy sörös, paradicsomos mártásban tálalják sült krumplival. Ez a kalóriabomba elsőre talán furcsának tűnhet, de nagyon nagyon finom.
Persze nem csak evéssel töltöttük az időnket. Sokat sétáltunk a városban, hogy felfedezzük a különböző érdekességeket. Például a városban található egy könyvesbolt, ami elvileg a Harry Potter íróját, J. K. Rowlingot is megihlette és a regényben található mozgó lépcsők ennek a boltnak köszönhetők. Később azt is megtudtuk, hogy az írónő sok időt töltött Portoban és például az egyetemtől is sok részletet átvett. A portoi diákok ruhája ugyanis nagyon hasonló a filmben is található talárokéra. Bizonyos pletykák szerint Portoban a diákok mindenhova ebben az egyenruhában mennek és sosem mossák ki, a ruhán keletkező foltok ugyanis a különböző emlékeket idézik fel. Mindezt a portoi idegenvezetőnktől, Gonzáleztől tudtuk meg. A városban van lehetőség ingyenes városnéző túrákra jelentkezni, így tudtunk meg érdekességeket a városról a Porto Walkers segítségével. González többek között azt is elmondta, hogy a város 20 évvel ezelőtt nem éppen volt a turisták fő célpontja, most azonban tele volt velünk a belváros. Mindez pedig a Ryanairnek, az egyik, ha nem a legolcsóbb légitársaságnak köszönhető, merthogy a cég elhatározta, hogy rendszeres járatokat indít Portoba. Érdekes, hogy egy vállalat mennyire meg tudja változtatni egy város életét.
Érdekfeszítő volt az is, hogy a híres portoi borok nem is Portoból származnak. Az igaz, hogy a környékbeli területeken készítik őket, de a leghíresebb borospincék mind a folyó másik oldalán lévő településen, Gaiaban vannak. Ez is érdekes volt számomra, hogy a város melletti folyó másik oldalán már nem Porto van, mint mondjuk Budapesten, hanem egy másik település. Na de visszatérve a borokra, azért hívják őket portoi bornak, mert régen a portoi kikötőből exportálták ezeket a termékeket és ezért Porto pecsétje került az üvegekre. Az egyik borozóban volt lehetőség kóstolóra, így 5 különböző bort is megízlelhettünk. Mindnek kellemes íze volt, bár az én ízvilágomnak kissé édesek.
A városon látszik, hogy még mindig fejlődik, sokfelé emelkednek ki daruk az épületek sokaságából, és sok lelakott házat is láttunk. Ami viszont bámulatos volt, az a sok kék csempés ház és templom. Voltak, amiknek csak egyszerűen szép mintája volt, de voltak olyan falak is, amin egész jeleneteket raktak ki a csempékből.
Lényeg a lényeg, le voltunk nyűgözve és bármikor visszamennénk, már csak azért is, mert ezt a tipikus portoi villamost még nem próbáltuk ki!
Eszti
